Érdekes
szimbólum fedezhető fel már a címben is, hiszen a költő saját magát faunnak
nevezi. A faun a római mitológiában a szatír megfelelője, kecskelábú, félig ember alakú lény. A magyar
nyelvben az öreg kecske általában az öreg, rozoga embert jelképezi, aki gyakran
fiatalabb nőbe szerelmes.
Az egész vers az elmúlás gondolata köré épül. Érdekes, ahogyan a görög és római
mitológia egyszerre jelenik meg a költeményben.
„Testem röpítné
könnyű szél
Hádesz felé. És, és: szeretlek.”
Hádesz felé. És, és: szeretlek.”
Ez a gondolat
arra utal, hogy a halálra készül a költő, hiszen Hádész a holtak ura, illetve
előzőleg már utal betegségére:
„És én olykor vért köhögök,”.
„És én olykor vért köhögök,”.
Az elmúlás és a
szerelem egyszerre jelenik meg, a mámor útján az érzéki szerelemre utal, de
ugyanakkor rögtön átsiklik a halál gondolata felé.
A harmadik
versszakban a zord Bizonyos is a halálra utal, saját magát megint faunnak
nevezve kifejezi, hogy ő öreg, beteg, halálra készülő ember, de ugyanakkor
fontos számára a szerelem, hiszen Apollót, a szerelem istenét említi, illetve a
mámor metaforája is előjön.
A vers további
része is arra utal, hogy már új szerelmes verseket nem fog írni, hogy nagy
szerelemre már nem képes, de arra vágyik, hogy halálakor Léda vele legyen és
még akkor is arra emlékeztesse, hogy milyen fantasztikus szerelmes volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése