3. portfóliós feladat: Gondolatok Kölcsey Parainesis című művéről

Kölcsey Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című művében sok olyan gondolat van, amely a mai embernek is jó tanácsokat ad.

Az első gondolattal, amely arról szól, hogy élményeink lelki táplálékként szolgálnak egyet lehet érteni, azzal a feltétellel, hogy ezen élmények pozitív élmények. Néha a negatív élmény is lehet olyan hatással az emberre, hogy az hosszú távon az ember javát szolgálja.

Az emberiség szeretetéről szóló résszel részben tudok azonosulni, hiszen természetesen elfogadom azt, hogy minden embert szeretnünk kell, ami nem azt jelenti, hogy minden egyes embert, hanem a környezetünkben lévőket, de vitatható az a gondolat, hogy csak azon a helyen tudunk hatni másokra, ahol élünk. Ma a fejlett telekommunikációval és gyors utazási lehetőségekkel sokkal szélesebb az a kör, amelyre hatni tudunk.

A hazaszeretet fontosságát leíró bekezdést nehéz ma teljesen megérteni. Kölcsey korában a hazaszeretet teljesen mást jelentett, mint ma, ezért nehéz eldönteni, hogy ezen formájában  egyetértünk-e ezzel a gondolattal, de természetesen az alapgondolat, a hazaszeretet ma is alapvető érték.

Az ismeretek lényegességéről szóló gondolattal teljesen egyetértek. Fontos, hogy az ember sokat tanuljon, minél tájékozottabb legyen, ezáltal széles látókörűvé váljék, így jobb döntéseket tud hozni életében. Érdekes, hogy Kölcsey saját koráról azt gondolja, hogy rengeteg tudást igényel, de összehasonlítva a mai korral, az abban a korban élő embereknek más jellegű tudásra volt szükségük, mint a nekünk.

„Tiszteletet érdemel a tudós is…de a jelenkorra hatni kívánó polgárnak más pályán kell indúlnia.”
Ezzel a résszel én nem tudok egyetérteni. A tudósoknak véleményem szerint nagyon fontos szerepük van a jelenünk és jövőnk formálásában. A történelem folyamán régebbi korokban is így volt, ha csak közvetetten is, de a mai korban már nagyon erősen, közvetlenül befolyásolják az egész világ működését, ezáltal jelenét és jövőjét.

Az anyanyelv fontosságáról és szeretetéről szóló gondolatsort teljes mértékben ma is helytállónak gondolom. Anyanyelvünk ismerete fontos, nyilvánvalóan a nyelvi kultúránk szintje tanulmányainkkal fejlődik, változik, hiszen az egyes szakterületek szóhasználatát, stílusát később tanuljuk meg, nem kisgyermekként. Egyetértek azzal is, hogy nagyon fontos más nyelveket is ismernünk, a mai korban különös jelentőséggel bír az idegen nyelvek tudása, elsősorban a globalizáció miatt. Az anyanyelv, a nemzet és a haza egysége szerintem minden korban igaz, hiszen az ember nemzeti identitása elsősorban nyelvében jelenik meg.

 „Az emberek száz meg százfélét hittek annak lenni[boldogság]…s elérni még sem tudhaták.” Ezzel én nem értek egyet, mert ha az egész föld tökéletes boldogságát nem is sikerült megtalálni, az egyén boldogságát, nem látom, hogy miért ne találhatták volna meg.

Azzal a gondolattal, hogy egy ember nem tudja befolyásolni a világot, nem tudok azonosulni. Sokszor bebizonyították már, hogy egy embernek nagy hatása lehet az egész világra. Gondoljunk csak Hitler vagy Sztálin tevékenységére. Az emberiség nagy része ”az óceán” nem azt akarta, amit ők akartak, mégis végre tudták hajtani terveiket, elképzeléseiket.

A záró gondolatban elég furcsa, hogy negatív élményként éli meg a felnőtté válást, illetve hogy hirtelen változásnak mutatja be. Az a része a gondolatnak, hogy szeresd az emberiséget és higgy Istenben, akkor minden rosszban meglátod a jót, elfogadható.


A legtöbb gondolat ma is helytálló, egyet lehet velük érteni, de van néhány, ami az idők változása miatt ma már nem aktuális. Ami helytálló, azokat is fontos, hogy az adott korban vizsgáljuk, saját életünkre a saját korunknak megfelelő formában próbáljuk értelmezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése