Régi mondás, hogy „a
pénz nem boldogít”. Szerintem azonban érdemes lenne különböző szempontok
alapján megvizsgálni ezt a kérdést.
Mi szükséges a
boldogsághoz? Egyrészt egy szerető család, olyan munka, amelyet az ember
szívesen végez, hiszen az ember hétköznapjai nagy részét munkával tölti és
szerintem szükséges az anyagi biztonság, mert ha az nincs meg, akkor az ember
nem tud nyugodtan, nyugodt körülmények között tevékenykedni. Persze az is
kérdés, hogy milyen mértékben van szükség az anyagi javakra, illetve hogy
milyen fontosak.
Természetesen a
különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek mást értenek szükséges anyagi
javak alatt, hiszen más körülményekhez vannak hozzászokva attól függően, hogy
hogyan nőttek fel. Egy szegénységben felnőtt ember számára nyilvánvalóan egy
egyszerű lakhely és folyamatos munkalehetőség már elegendő ahhoz, hogy úgy
érezze, anyagi biztonságban él. Egy milliomos gyerekeként felnőtt ember számára
ez nyilvánvalóan a nyomort jelentené. Nagyon sokszor viszont ha az embernek
nagyon hirtelen nő meg a vagyona, akkor az a személyisége szempontjából rossz
változásokat hozhat. Nem véletlen, hogy az „újgazdag” szó pejoratív értelemmel
rendelkezik, hiszen sokszor ezek az emberek nem tudnak mit kezdeni vagyonukkal
és csak fitogtatják a jólétüket, teljesen felesleges dolgokra költik a pénzüket
nem véve tudomást arról, hogy évszázadokon keresztül a gazdagok a művészetek mecénásaként
illetve a szegények támogatójaként működtek és jótékony célokra adakoztak,
adakoznak.
Azt gondolom, hogy egy
átlagos körülmények között élő, középosztálybeli ember számára az jelenti a
biztos anyagi hátteret, ha rendelkezik állandó munkahellyel, amely elég jól
fizet ahhoz, hogy tisztességes megélhetést tudjon biztosítani családja számra,
ne kelljen soha gondolkodni az alapvető dolgok megvásárlásáról. Ne jelentsen
problémát legalább évente egyszer jó körülmények között elvinni nyaralni a
családját és egyes luxuscikkek megvásárlása se jelentsen különös anyagi terhet
a család számára. Természetesen nem ezek a dolgok teszik boldoggá az embert,
hiszen az emberi kapcsolatok, a család sokkal fontosabb, de sokszor láthatunk
olyan problémát, amikor emberi kapcsolatok mennek tönkre az anyagi biztonság
hiánya miatt, a mindennapi küzdelem a megélhetésért teszi tönkre az emberi
kapcsolatokat.
Összességében tehát
szerintem igenis fontosak az anyagi javak a boldogsághoz, de nem elegendőek,
ahhoz kellenek, hogy az ember ki tudja alakítani életét, boldogságát midig szem
előtt tartva azt, hogy ne legyen a pénz rabja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése