Mit is jelent az épített környezet?
Véleményem szerint az épített környezetbe minden beletartozik, amit nem a
természet hozott létre, ami az ember alkotása.
A kérdésre, hogy az ember ízlését
befolyásolja-e az épített környezete, szerintem egyértelműen igen a válasz. Ha
jobban elgondolkozunk ezen a kérdésen, nagyon sok különböző szempontból lehet
alátámasztani ezt a véleményt. Ha egy kis rövid történelmi áttekintést végzünk,
észrevehetjük, hogy a különböző korokban az emberek mást tartottak szépnek,
értékesnek. A művészetek, főként az építészet, szobrászat nagymértékben
befolyásolja az adott korban élő emberek ízlésvilágát. Ez különösen igaz volt a
múltban. Az adott korokban az emberek többsége azt tartotta szépnek és
elfogadottnak, amit az építészek és szobrászok alkottak, hiszen ezt látták maguk
körül. Az ember lehet, hogy nem első látásra fogadja el vagy tartja szépnek az
új alkotásokat, de egy idő után, mivel nap mint nap azt látja, megszokja,
élete részévé válik. Napjainkban ez talán kevésbé jellemző, hiszen a tévén,
interneten keresztül a világ más részein található épületeket, alkotásokat is
gyakran láthatunk, így a távolabbi helyeken található alkotások is
befolyásolhatnak bennünket. Különböző kultúrákban a világ különböző részein az
emberek ízlésvilága nagyon eltérő. Ez részben az épített környezet másságával
is magyarázható, másrészt azonban a kulturális, vallási különbségek is
befolyásolják az ember ízlését. Természetesen az épített környezet kialakítását
is befolyásolja az adott kultúra és vallás.
Napjainkban is megfigyelhetjük, hogy a
világ különböző részein a városképek mennyire eltérőek, annak ellenére, hogy
sokszor azt mondják, hogy a globalizáció miatt a mai építészet nagyon hasonló a
világ minden pontján. Ez részben igaz, hiszen a világ sok nagy városában
építenek felhőkarcolókat, az elővárosokban családi házakat, de mégis ezek az épületek
nem teljesen egyformák. Ha a nagyvárosokban napjaink építészetét figyeljük meg,
azt láthatjuk, hogy míg Amerikában és Ausztráliában a városokon belül egy kis
területre építenek sok felhőkarcolót és ezek egy egységek képeznek, Európában
egy-egy magányosan álló felhőkarcolót emelnek. A Közel-Keleten rengeteg modern
épületet építenek, talán itt a legtöbbet a világon, és ott ráadásul rendkívül
különleges formájúak ezek az épületek. A Közel-Keleten különösen nagy szerepe
van a mai modern környezetnek, hiszen akárcsak a közelmúlthoz képest nagyon
eltérő városképek alakulnak ki, ami természetesen nagymértékben alakítja az emberek
elképzelését a nagyvárosokról és így saját környezetükről is.
Az épületeken kívül az emberre nagy
hatással vannak a lakóhelyünkön kialakított parkok, játszóterek,
sportlétesítmények is, hiszen ezeket is nap mint nap látjuk, használjuk,
ezáltal megszokjuk, elfogadjuk őket.
Az gondolom, ezzel a néhány példával
sikerült megmutatnom, hogy az épített környezetünk nagymértékben függ az adott
ország vagy nép kultúrájától, hagyományaitól, vallásától, de ugyanakkor a
minket körülvevő, ember által alkotott környezetünk nagymértékben befolyásolja
azt, hogy mi tetszik nekünk, mit találunk szépnek, ezáltal ízlésvilágunkat is
alakítja.
Szerintem nagyon jól összefoglalta Gábor a témát és teljesen egyetértek vele hogy, miért befolyásolja az épített környezet az ember ízlését.Szerintem az a nagyon ritka ebben a bejegyzésben hogy, úgy írta le nagyon részletesen példákon keresztül a gondolatait hogy nem lett a szöveg leíró hanem megtartotta a blog legfontosabb funkcióját hogy véleményt írjon le.
VálaszTörlésMindössze azt hiányoltam a szövegből hogy, a művészek akik valami újat alkotnak vagy az építészek akik eddig nem ismert stílusban építenek házat őket mi vette arra hogy eltérjenek az épített környezetükben megszokottól ?