Bűn és büntetés. Milyen a jó, a hatásos büntetés?

A cikkben az alternatív büntetésekről olvashattunk. Érdekes és humánus megoldásnak tűnik az ilyen büntetések kiszabása. Az is fontos, hogy ezeknél a büntetéseknél az áldozat is "jól jár", hiszen így valamiféle kárpótlásban részesül.Gyakran az elkövetőnek elég nagy büntetés az, hogy azzal, akinek kárt okozott, szembe kell néznie, vagyis szembe kell néznie tettével, melyet könnyen lehet, hogy csak figyelmetlenségből követett el. Ehhez még hozzájön az is, hogy szemtől-szembe bocsánatot kell kérnie tettéért.

Erről a cikkről eszembe juttatott egy angol írást, melyben arról olvastam, hogy fiatal bűnelkövetőket luxus körülmények között próbáltak jó útra téríteni és megnevelni őket. Sok vita övezte ezt a módszert, de az eredmények azt bizonyították, hogy ezek a fiatalok, szinte kivétel nélkül, jó emberré váltak. 

Véleményem szerint Danténál a büntetések sokkal súlyosabbak, mint ma a földi életben, már csak azért is, mert a földi büntetéseknek, előbb vagy utóbb, mindenképp vége lesz, de a pokolbeli büntetések az örökkévalóságig tartanak. 
Szerintem az alternatív büntetés remek megoldás, ha az elkövetőnek ez az első bűncselekménye és ez csak egy kisebb vétség. Az olyan bűnösöknél, akik veszélyt jelentenek a társadalomra, véleményem szerint elkerülhetetlen az elkülönítésük a társadalom többi tagjától.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése